Úszás tanulás felnőtt korban

Hírlevél feliratkozás

    Úszás tanulás felnőtt korban? A napokban egy ismerősöm értetlenül kérdezte, vajon miért tanul valaki felnőtt korában úszni? Én is értetlenül néztem rá, nem értettem a kérdést. Ami nekem a hétköznapjaim részét képezi, neki fura újdonság volt. A kérdést komolyan véve, megpróbáltam összefoglalni neki, miért is fordulnak hozzá az úszni még nem tudó felnőttek.

    Úszás tanulás, tanítás felnőtt korban – huszonéve a medence szélén

    Első felnőtt tanítványom több mint 25 éve keresett meg a Malév uszodában azzal a kéréssel, hogy tanítsam meg úszni. A középkorú hölgy könyvelőként dolgozott, s az ülő munka mellékhatásaként kialakult porckorong-sérvével küzdött. Akkor még nekem is újdonság volt, hogy a gyerekek helyett felnőtteknek tanítom a kezdő mozdulatokat, ma azonban már ugyanannyi időt töltök a felnőttek úszásoktatásával, mint a gyerekekével.

    Sosem késő elkezdeni, de miért várjunk évekig? – felnőtt úszásoktatás mihamarabb!

    Legidősebb tanítványom aki úszás tanulásra adta a fejét felnőtt korban akkor 82 éves volt, s unokájával a spanyol tengerpartra készült, mikor eszébe jutott, hogy hoppá! Ő nem tud úszni. Így gyorsan felkeresett és 2 hetet kaptam arra, hogy megtanítsam úszni. Megnyugodhatsz kedves olvasó, sikerült!

    Időpontok és helyszínek

    Mikor és miért fordulnak a legtöbben úszásoktatóhoz felnőtt korban?

    Több mint 25 év tapasztalata alapján a következő általánosságokat tudom megállapítani a felnőtt úszásoktatások résztvevőiről:

    Fiatal felnőttek jönnek úszásoktatásra,

    akik ráébrednek, hogy az iskolai úszásoktatás nem volt elegendő a vízbiztos úszás elsajátításához, illetve lakóhelyén nem volt szervezett úszásoktatás.

    Családalapítás előtt állók illetve kispapák úszásoktatása

    Ők így készülnek fel csemetéjük fogadására, hogy megtanulnak úszni. Céljuk, hogy a születendő gyermekre vigyázni tudjanak majd a vízben. Ide sorolnám a kismamákat, akik hasonló céllal, gyermekük születése után, részben kikapcsolódásként (énidő) jönnek felnőtt úszásoktatásra.

    Aztán jön a szünet. Amikor kisgyerekeink nevelésével vagyunk elfoglalva, kevesebb idő jut magunkra. Jellemzően nem ebben az életszakaszban vágunk belel a felnőtt úszásoktatásba.

    Mozgásszervi problémával küzdő felnőttek úszásoktatása

    Kivétel persze, ha azt valamilyen mozgásszervi problémára az orvos javasolja, akkor bármely életszakaszban szakítunk időt arra, hogy megtanuljunk úszni. (nagyon helyesen, a vízi mozgás ugyanis jótékonyan hat a mozgásszervi problémákra). Az úszás tanulás felnőtt kotban ilyen esetekben nélkülözhetetlen.

    Amikor már a gyerekek felnőnek,

    ismét van idő arra, hogy többet foglalkozzunk magunkkal. Az egyetemisták, fiatal felnőttek szülei is gyakran megfordulnak úszásoktatásaimon. Itt sok esetben már a jelentkező egészségügyi problémák is indokolják, hogy tegyünk valamit egészségünk megőrzéséért. Az úszás remek preventív mozgásforma.

    Nyugdíjasok úszásoktatása – bakancslista

    Ez is egy általános hivatkozási alap, a bakancslista. Örülök, hogy segíthetek egy feladatot kipipálni, de ha kérhetem, ne várjatok ennyi ideig! Akkora boldogság a legtöbbeteknek legyőzni a víztől való félelmet, hogy jó lenne ezt minél hamarabb átélni, hogy még sok évtizedig látogassátok az uszodákat, s élvezzétek ezt a jót, a vízben való mozgás örömét!

    Úszástanulás felnőtt korban – a spa, wellness és gyógyfürdők élvezete érdekében

    Magam is rendszeresen hallom fürdőzéseim során, hogy a kedves fürdővendég ódzkodik a vízbe merészkedni, mert a medence mélyebb, mint amit ő komfortosnak érez úszástudás nélkül. Tanfolyamaimon is találkozom olyanokkal – főként férfiakkal – akik a wellness hétvégéket szeretnék cikis helyzetek nélkül élvezni, s ezért szánják rá magukat az úszóleckékre.

    Magyarország a vizek országa, termálvíz, gyógyvíz nagyhatalom vagyunk. Éljünk vele, élvezzük előnyét, töltődjünk, gyógyuljunk segítségével! S ha ezt néhány úszólecke megelőzi, az élmény még tökéletesebb!

    Felnőtt úszásoktatás – ki miért érkezik?

    Néhány gyakorlati példával biztatom a hezitálókat arra, hogy nekik is sikerülhet, érdemes elkezdeni felnőtt korban is úszni tanulni:

    Amikor gerincprobléma miatt kezdünk el úszni:

    Anna pár hónappal ezelőtt gerincsérv műtéten esett át. Célunk a hátúszás elsajátítása volt, a számára szükséges mellúszás ismeretekkel kiegészítve. 1 alkalommal jött a XII. kerületi Hóvirág uszodába 3 órás úszástanfolyamra, ezt 2 alkalom mélyvizes oktatással egészítettük ki Rákoskeresztúron, azóta a Paskálon úszik önállóan, vízbiztosan. Öröm számomra a szárazföldön óvatos, mi több bizonytalan hölgyet látni a medencében, ahogy határozottan, magabiztosan úszik.

    Amikor jó alapokkal kezdünk, úszás stílusjavítás:

    István a gyorsúszása javítását kérte tőlem. István 100 alkalmas uszodabérlet vásárlásával erősítette meg elhatározását, hogy stresszes életmódja ellensúlyozására rendszeresen úszni fog. Az első méterek megtétele után több ponton kellett javítanom úszását. Nehéz dolga volt, hiszen egymással párhuzamosan hibákat javítani, a figyelmet több irányba megosztani nem egyszerű. 60 perc alatt több dologra is ráérzett, s javítani tudta a hibák jelentős részét. A levegővétele rögtön javult, már nem ment az orrába-szájába a víz. Mozgásának döcögős jellege eltűnt, lendületesebbé vált. Jelenleg önállóan gyakorol, szükség esetén keres engem.

    Amikor a mélyvíztől való félelem akadályozza az úszást:

    Andi még iskolás korában kötelező úszásoktatáson vett részt, azóta nem úszott. A jó mozgású anyuka saját elmondása szerint azóta csak “kis vízben evickélt”. 2 alkalommal jött úszásoktatásra a XII. kerületi magánuszodába, majd még 1 alkalommal már mély vízben gyakoroltunk Pesten. A félelme megszűnt, magabiztosan úszik 3 úszásnemben, azokat szükség szerint váltja.

    Nem hatékony úszó mozgás javítása rossz technika miatt:

    Karesz emelt fejjel mellúszásban pár méter megtétele után kifulladt. Itt a helyes technika elsajátítása volt a feladat – persze csak a megfelelő levegővétel megismerése után. Mivel nem félt a víztől, mélyvízben kezdtük az úszásoktatást. Nulláról építettük fel a jó úszótechnikát.  Az első tanfolyam után eltelt egy kis idő, mire ismét úszni kezdett, s közben néhány lényeges részlet “elfelejtődött”. Megint a küzdelem következett, fárasztó és élvezhetetlen hosszok. A második úszótanfolyamon ezeket a hibákat orvosoltuk, s megtanultuk a gyorsúszást is. Esténként rendszeresen látom úszni, lihegés nélkül ér át a medence túlsó oldalára, s csak fél óra úszás után tart egy kis szünetet, hogy szaunázzon.

    Úszásoktatás “nulláról”, idős korban:

    Marika “bakancslistáján” szerepelt az úszástanulás, 64 évesen szánta rá magát. Vajon miért nem előbb??? A hölgy nagyon elszánt volt, erősen koncentrált, hogy minél ügyesebben összerendezhesse az újonnan tanult mozdulatokat. 6-7 alkalom alatt tanult meg mellúszásban úszni, s még egy-két alkalmat szántunk rá a hátúszás tanulására. Ma már ő is vízbiztosan úszik – nagy örömömre.

    “Úszni akarok, hogy lefogyjak!” – úszásoktatás az életmódváltás részeként:

    Vikiék kisbabát szeretnének. Azonban Vikinek ez jelentős túlsúlya miatt nem javasolt. Viki úszni kezdett. A túlsúllyal rendelkezők számára jó hír, hogy ugyan a szárazföldön mozgásuk nehezített, a vízben azonban könnyedén mozognak, könnyen fennmaradnak a vízen. Ebben az esetben is így történt, sikerült kialakítani szép és hatékony úszást mellúszásban és háton egyaránt, s ehhez csupán négy estére volt szükségünk. Remélem hamarosan a gyorsúszással folytathatjuk a megkezdett tanulást.

    Remélem már nem hezitálsz, Neked is örömmel segítek!

    BEJELENTKEZÉS