Rudas fürdő: Spa és nordic walking Budapest szívében

Hírlevél feliratkozás

    Úszás és spa-élmények Karácsony másnapján

    Az Ünnepet idén a Pascálon indítottuk. Oka az én 2 hete sportolásra nem használt izmaim és elgémberedett tagjaim voltak, hiszen

    Mozgás nélkül én sem élhetek.

    Olyan hátfájás gyötört, hogy gyorsan felmérve a helyzetet az úszás mellett döntöttem. Hiszen az úszás prevenció, rehabilitáció és itt az én esetemben maga a gyógyszer volt. Használt. Az ünnepindító kikapcsolódás olyan nagyon jól esett, hogy két nappal később ismét fürdőbe indultunk. Választásunk most Budapest egyik tradicionális, nagy múltú fürdőjére esett, mely nemrég megújult wellness részlegével kibővülve komplex szolgáltatásokkal várja a kikapcsolódni vágyókat.

    A Rudas fürdőről

    A Rudas-fürdő az I. kerületben, a Gellért-hegy lábánál, a Budai-vár szomszédságában, közvetlenül a Duna-parton, az Erzsébet-híd Budai hídfőjénél helyezkedik el. Története a közhiedelemmel ellentétben nem a török időkig nyúlik vissza, hiszen már a török megszállás előtt is ismert volt kútja és vize. A XIII. században helyén ispotályos ház állt fürdővel. A Rudas építése Szokoli Musztafa budai pasa nevéhez köthető, 1566-1578-ig épült, tehát építését 450 évvel ezelőtt kezdték meg. Az elmúlt több mint négy évszázadban a fürdő folyamatosan működött.

    Uszoda – termál – wellness szolgáltatások egy helyen

    A belépő megváltásakor választanunk kellett, hogy a wellness szolgáltatásokat vennénk igénybe vagy inkább a termál részlegre látogatnánk. Mivel nem jártunk még a Rudasban, a kombinált jegy megváltása mellett döntöttünk. Gyermekkori vágyam volt, hogy egyszer megnézhessem a “kupolát” belülről is, ma ez a vágyam valóra válhatott. De a látogatást nem a török fürdőben kezdtük.

    Medence a város fölött – páratlan panorámával

    Már ezért érdemes volt a mai látogatás, fantasztikus élmény volt a tetőtéri medencében fürdőzés. Hátam mögött a Gellért-hegy sziklafala, jómagam a lapostetőn a 36 fokos szabadtéri medencében, előttem pedig a Duna hömpölygött, kilátás pedig a Budai-hegyektől Pesten át a Csepel-szigetig terjedt. Leírni nem lehet, kipróbálásra érdemes! Az ilyen pillanatok egyértelműen az ellazulást és kikapcsolódást szolgálják. Ilyen élmények hatása alatt a nyomasztó gondolatok, stressz, idegesség, rohanás távoznak fejünkből, kikapcsolunk, ellazulunk. Szolgálja ezt a kellemesen meleg termálvíz is. A látvány extra. Jelen esetben nem feláras, az ár tartalmazza 🙂

    Wellness különböző hőfokon

    Utunk innen az új wellness részlegbe vezetett. 32, 36, 42 és 11 fokos medencékben élvezhetjük a víz jótékony hatását, utóbbi kettőben kedvenc váltófürdőm is megvalósítható. A szauna részlegen finn szauna, aromaszauna, parajdi sókabin található többek között. Tetszett az aroma szauna. Ez egy szaunához hasonlatos helység, mely külső üveg falának köszönhetően nagyobb, kellemesebb térérzettel szolgál, mint hagyományos társai. Az ellazulást különböző színű fények is segítik. A levegő hőmérséklete 50-60 fok körüli. Aroma befecskendezése jótékony hatással van a légutakra, segíti a szervezet regenerációját, elősegíti a méregtelenítést. Stresszoldó, relaxáló, frissítő, ellazító hatású – az éppen használt gyógynövényektől, aromáktól függően. Nem találkoztam még élményzuhannyal sem, míg nem látogattam a Rudas wellness részlegébe. Az élményzuhany tágas helységében meghatározott program szerint, 3 különböző zuhanyfej-egységből egymást követően érkezik ránk a víz, hőfoka és szórása más és más. A zuhany, s maga a helység sárga csempeburkolata egyaránt élénkítő, frissítő hatást gyakorol ránk.

    Ússz az egészségedért!

    Természetesen ma sem hagytam ki az úszást. A Rudas csodálatos úszócsarnokában 20 méteres medencében, 29 fokos vízben sportolhatunk. A medence folyamatosan mélyül, a termál felőli oldalon 90 centiméterről indul, a wellness felőli végén pedig már 180 cm a vízmélység. Külön sávot jelöltek ki a mellúszóknak, itt gondolom, a kisebb vízbiztonsággal rendelkező, lassabb úszók tudnak kényelmesen, zavartalanul úszkálni, közvetlenül az úszómester vigyázó tekintete előtt. Apró, kedves figyelmesség. A medence lépcsőn közelíthető meg, beemelő szerkezete a nehezebb mozgásúaknak nyújt további segítséget. (Ha jól emlékszem a létesítmény nem akadálymentesített. Legközelebb ezt is jobban megfigyelem.)

    Ilidzsa, azaz termálfürdő

    A Rudas-fürdő magja a török fürdőrész nyolcszögletű medencéjével páratlan történelmi hangulatot áraszt, fantasztikus élmény itt megmártózni. A gyógyvíz összetétele alapján kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos, radioaktív hévíz, fluoridion-tartalma is jelentős, nátriumot is tartalmaz. Jótékony hatással van a degeneratív ízületi megbetegedésekre (kopásokra), ízületi gyulladásokra, porckorong-sérvre, csontritkulásra.

    Törökfürdő 5 különböző hőmérsékleten

    A nyolcszögletű medencében 36 fokos vízben gyógyulhatunk, a medencetér 4 sarkában elhelyezkedő kismedencékben 28, 30, 33 és 42 fokos vízben lazulhatunk. A vízben való tartózkodás ajánlott időtartama a vízhőfokkal összefügg, a 42 fokosban csupán 5 perc, a 36 fokos medencében 30 perc az ajánlott tartózkodási idő.

    Gőzfürdő és hőlégkamra

    A török fürdőből nyílnak a gőz és hőlégkamra helységei. Előttük zuhanyon kívül dézsás leöntéssel is hűthetjük felhevült testünket.

    A szolgáltatások meglehetősen sokoldalúak és minden igényt kielégítőek. Látogatásunk előtt érdemes tájékozódni, mert a fürdő külön női és férfi napokat tart illetve hétvégén társas fürdőzésre nyílik lehetőség.

    Nordic walking túra a Rudas parkolójától

    A Rudas látogatása előtt vagy után gyönyörű környezetben tehetünk nordic walking túrát. Az útvonal-választástól függően a túra hossza kb 3-4 km. Az út szintkülönbsége kb 140 méter. Ennyivel emelkedik ugyanis a Duna fölé az amúgy 235 méter magas Gellért-hegy, melyet a Citadellával 1987 óta az Unesco a világörökség részeként tartja számon. Az út könnyen járható, nordic walking bottal ideális, hiszen a terep nem nehéz, a talaj szilárd burkolattal többnyire nem rendelkezik, földúton haladhatunk.

    Nordic walking túránkat a Rudas parkolójában kezdjük, itt lehetőségünk van egy gyors bemelegítésre is. Ha szembe fordulunk a heggyel, kicsit jobbra tartva két útvonalat is választhatunk fölfelé. Sportosabbaknak  a rövidebb, de hirtelen emelkedővel indító Gellért-lépcsőt ajánlom, akik inkább a fokozatosan emelkedő útvonalat részesítik előnyben, kicsit tovább kell haladniuk a Hegyalja út irányába. A hegy gerincén természetvédelmi területen haladunk a piros, majd zöld jelzésen, csodálatos panorámában gyönyörködve. A Duna víztükrére pillantva az időjárás és az égkép függvényében türkíztől a haragos szürkéig sokféle színnel találkozhatunk. Mi éppen türkiz ruhájában gyönyörködhettünk legutóbbi nordik walking túránk alkalmával.

    Látnivalók, amivel nordic walking túránkon találkozhatunk

    A hosszabb lankát választók a Hegyalja útról felérve a Kilátókő-szoborral találkoznak először, ahol Budapest makettjén a Dunát jelképező hasadék két oldalán Buda királyfi és Pest királykisasszony nyújtják kezüket egymás felé. Tovább haladva a filozófusok kertjébe érkezünk, ahol magunk is elgondolkodhatunk a világ rendjén. A nordic walking túra során érintjük Szent Gellért püspök szobrát, a Citadellát, Szabadság szobrot, s végül a Sziklakápolnához, majd a Gellért térre érkezünk. Innét metróra szállhatunk, vagy a Duna vonalát követve érkezünk vissza kiindulópontunkra, a Rudas parkolójába.