makka moda
Podiart
Online Klub
Közösség
Bemer terápia

Nordic walking ideális öltözet

Pár napja könnyű pulóverben, derekamra kötött polárban érkeztem a vasútállomásra, ahonnét szokásos pénteki nordic walking túránkra indultunk. A csapat döbbenten kérdezte, hogy vajon a nyarat érzem? Sokan közülük kabátot, sapkát, sőt sálat is öltöttek akkor, amikor én már lazába öltöztem. Végül kinek lett igaza?

Sokszor elmondtam már, amit én is oktatómtól, példaképemtől Anikótól tanultam: ha nordic walking órára érkezel és egy kicsit fázol, akkor jól öltöztél aznap. Jaja, nem érdemes túlöltöznünk. Gondolj bele, sportolni érkezel. A sportmozgás során kimelegszünk. Ha már eleve meleged van, mielőtt nekikezdenél a mozgásnak, mi lesz később?

Nordic walking öltözet titka: réteges öltözködés

Autós társaimmal együtt szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a kocsiba sok minden belefér. Az én autómban többnyire több réteg ruha is található, simán fel tudnám öltöztetni a tartalékból néhány nordic walkingos társamat. 🙂 Ha tömegközlekedek, mint a fent említett esetben is, akkor nincs ennyi variálási lehetőség, okosan kell kitalálnom, mit viselek az aznapi nordic walking túrán, hogy ne fázzak, s melegem se legyen. Tudniillik nem szívesen cipelek egy kabátot hosszú kilométereken keresztül. Amúgy is hasznosabb a több réteg, amit könnyen cserélhetünk, válthatunk, lazíthatunk, stb. mint egy darab vastag kabát. Azon nincs sok változtathatóság.

Nordic walking mellényben

Mellény párti vagyok, gyakran használom, nagyon praktikus nordic walking öltözet -nek tartom. Van belőle polár és könnyebb – melegebb steppelt változatom is. Ha nordic walkingozni indulok, szeretem, ha a karom szabadon mozoghat, de a törzsem nem fázik. Akár komoly hidegben is jól helyettesíti a kabátot, s szabad (kar)mozgást biztosít.

A testünkhöz praktikus, ha nem pamut ruha ér, átnedvesedés esetén ezek nyirkosak, kellemetlen bennük lenni. A mai korszerű technikai ruházatok akár már alacsonyabb árfekvésben is megvásárolhatóak, még néhány jól ismert élelmiszer-bolt is árulja.

Erre veszünk szükség esetén még több meleg réteget, ha nordic walkingozni indulunk. Lehet rövid és hosszú ujjú felső, könnyebb pulóver, esetleg másik réteg pulcsi, mellény és szélkabát. De felejtsük el nagykabátot! A több réteg jól variálható, derékra köthető, hátzsákba gyömöszölhető. Kabátra ezek nem érvényesek.

Ellenőrizd a valós időt, mielőtt nordic walkingozni indulsz!

Ezek az öltözködési problémák leginkább évszakváltáskor és főként így tavasz-táján érvényesek. Jövünk ki a télből, tartunk a meghűléstől, inkább veszünk meleg kabátot még nordic walkingozni is. A nagykabát nem ideális nordic walking öltözet!!! Érdemes indulás előtt kilépni a kertbe, vagy szélesre tárni lakásunk ablakát s meggyőződni arról, ténylegesen milyen az idő aznap. Arra is számítanunk kell, hogy a reggeli-délelőtti órákban gyorsan emelkedik a hőmérséklet.

Csősál – nordikos kötelező

Praktikusak a lycra kiegészítők, sapka, kesztyű. Kicsik, könnyűek, akár zsebben is elférnek. A vékony csősál kötelező tartozék, fejre, nyakra egyaránt helyezhető, ha nincs rá szükség, a csuklódon is elfér. Gyakran kíséri nordic walkingos túráinkat enyhe szél, mely ellen ez a praktikus holmi védelmet nyújt, ideális nordic walking öltözet.

Eső előtt köpönyeg

A következőket csak azért írom le, hogy adjunk a szórakozásnak is: képzeld, volt mikor esernyővel a fejük fölött érkeztek hozzám nordic walking órára! Mondtam, hogy nem tartunk ma oktatást, mert nagyon esik. Erre a házaspár: nem gond, van esernyőjük! 🙂 🙂 🙂

Ha kicsi esélye is van annak, hogy esni fog, viszek magammal esőkabátot. Itt is a lélegző anyagokból készült változatokat érdemes használni, a régi típusú műanyag esőkabátokban csurom vizesek leszünk – de ilyenkor a víz bentről jön, a testünk kipárolgása nem tud elszabadulni, s lecsapódik.

Használunk nordic walkinghoz “esőnadrágot” is, ez a szokásos ruházat tetejére húzható vízhatlan nadrág, praktikus darab. Ti. egy rendes esős nordic walking alkalmával a nadrágunk is teljesen elázik, átnedvesedik, ha nincs “esőnadrágunk”. Ez is kis helyet foglal, befér a táskába!

Kamásli – nordic walkingosoknak is!

Szeretjük a kamáslit. Egy időben Zsuzsa varrta, ellátva a csapat javát. De sportboltokban is beszerezhető. Védi a cipőt, s leginkább a nadrágszárat a koszolódástól, kevesebbet kell mosni. Ha véletlen olyan nordic walking túrára indulunk, hogy utána még a városon is átmegyünk, könnyebb lefejtenünk magunkról a sáros kinézetet a kamásli levételével.

A JÓ cipő – leglényegesebb nordic walkingos viselet

Gyakran kerül szóba a jó cipő, s többnyire egészen távolról kell kezdeni a mesét. A nordic walking is egy sport, tehát sportöltözet, sportcipő szükséges hozzá. A kényelmes városi lábbeli nem felel meg az erdőben! A magas sarok sem, bármennyire hozzá vagy szokva! Nem jó a gördülő talpú cipő sem, hiszen mi nem aszfalton nordic walkingozunk, s azt inkább sima talajra fejlesztették ki. Egy vastag, gördülő talpú cipőben nem érzed a talaj egyenetlenségeit, a vastag talp miatt könnyen kificamodhat a bokád.

Túracipő, futócipő, speciális nordic walking cipő

Használd a fent leírtak bármelyikét, a nordic walkinghoz a következő tulajdonságokkal kell rendelkeznie lábbelidnek:

  • lapos, nem túl merev talp
  • legömbölyített sarokrész
  • megfelelő cipőhossz – inkább kicsit nagyobb, hogy a lábujjadat ne nyomja még lejtőn sem
  • széles lábfej-rész, hogy a lábad kényelmesen mozoghasson benne, lábujjaid ne gémberedjenek el.
  • erős, jól tartó felsőrész
  • boka mozgására lehetőséget biztosító cipőhossz, általában félmagas szár
  • talpbetét ha a lábad deformált

Hasitasi – nordic walkingon nem ciki

Fontos, hogy milyen táskát vigyünk magunkkal. Nos, a ridikül maradjon otthon! Mivel a nordic walking mozgás lényeges eleme a karok és a váll szabad mozgása, csak olyan táskát használhatunk, mely nem akadályozza ezt. Tehát marad a hátizsák és az övtáska. Az övtáska vagy “hasitasi” 20-30 éve nagyon trendi volt, ma már egészen ciki a használata. Azonban a nordic walkinghoz elengedhetetlenül szükséges, nordikos körökben ez nem ciki. Saját magamon észrevettem ugyanis, hogy amikor nordic walking túrára indulunk és a több szükséges felszerelés miatt hátizsákba pakolok a megszokott övtáska helyett, a hátizsák lefogja a vállam mozgását, a felsőtestem kevesebbet mozog. Hosszabb nordic walking túránál azonban ez szükséges rossz, a sok holmi miatt hátizsákkal megyek.

A nordic walkingos övtáska NAGY

Hétköznapokban övtáskát viselek. Mit teszek bele? Nálam mindig van elsősegély felszerelés, ezen kívül iratok, kocsikulcs, telefon, zsebkendő, szőlőcukor és VÍZ. Szükség esetén esőkabát. A víz lényeges, hogy legyen nálam, télen ezt egy kis termosz gyümölcsteára cserélem, kánikulában fagyott vizet viszek. De folyadék mindig van nálam. A folyadék pótlása lényeges minden sporttevékenység, így a nordic walking közben is. Ehhez viszont akkora övtáskát kellett vásárolnom amibe mindez belefér. Elmentem tehát évekkel ezelőtt egy túraboltba a hónom alá csapva egy fél literes ásványvizet. A táskákat nem magamra próbáltam, hanem azt ellenőriztem, hogy belefér-e a hasitasiba a fél literes víz. Neked is ezt ajánlom.

Egyéb nordic walkingos kiegészítők

Simléderes sapka

A nyári időszakban praktikus viselet. Az erős napfény és UV sugárzás nem tesz jót a hajamnak, arcbőrömnek és szememnek sem. A napszemüveg csak a szememet védené, és nem tudok jól kommunikálni nordic walking oktatás közben, ha a tanítványok nem látják a szememet. Egyébként is szerintem alapvető udvariassági forma, hogy nem takarom el a szememet, ha beszélek valakivel. A sapka jól helyettesíti, sőt a hajamat, bőrömet is védi.

Napszemüveg

No jó, néha használom, de leginkább az apró bogarak, muslincák távol tartására. Ez a nyári nordic walkingra vonatkozik persze.

Kullancs-riasztó

Többünknek bevált az elmúlt években megjelent ultrahangos kullancs-riasztó. Amióta használom, töredékére csökkent a nordic walking után hazavitt élősködők száma. S azokat is akkor gyűjtöttem be, ha a riasztó a kocsiban maradt. 🙂

Elég volt a pulóver…

Visszatérve a kiinduló kérdésre, elég volt a laza nordic walkingos öltözet, nem fáztam meg. A többiek viszont nehezen tudták megoldani a meleg holmik elhelyezését a kora márciusi nordic walking túrán. A tanulság itt is levonható, ne az évszak szerint, hanem az aktuális időjárásnak megfelelően öltözködj – még nordic walking  túra esetében is!

BEJELENTKEZÉS
nordic walking élettani előnyei
nordic walking élettani előnyei