Kovács Kriszta

Köszöntelek a MAKKA Online Klub tagjaként.

A sorozat első bemutató cikkeként szeretnék én bemutatkozni, mint az Online Klub megálmodója és megvalósítója.

Kovács Kriszta vagyok, 1972-ben születtem, a Vízöntő jegyében. Ennek megfelelően sokszor járok új utakon, megyek a magam feje után. Fontosak számomra a környezetemben élők, a barátságok és a kapcsolatok. Empatikusnak érzem magam, vallom: ha segíthetek valahol és nekem nem nagy fáradtság, akkor azt meg kell tennem.

Közel 20 éve élek férjemmel, mondják, ez még gombócból is sok. Aki hasonló időt élt együtt a társával, annak nem kell magyaráznom. Sok-sok alkalmazkodás, öröm és bánat együtt, vállvetve. 2001-ben megszületett a számunkra legtökéletesebb kisbaba, s ma egy csodálatos fiatal felnőtt édesanyjaként figyelgetem, hogy miből lesz a cserebogár, hogyan bontogatja szárnyait egy ifjú tehetség, aki kamerán keresztül szemléli a világot. Munkám mellett mindig fontos szerep jutott életemben a családnak, nagy öröm számomra a mai napig ha magam köré gyűjthetem és etethetem szeretteimet.

Szabadidőmben az utazás az, ami leginkább kikapcsol és energiával tölt fel, hétköznapjaimban a tenisz és kutyáim: Maffin és Pite biztosítják ugyanezt. A pihenő napokat tudom felhasználni tanulásra is, hiszen tanítom és vallom az életfogytiglani tanulás szükségességét. Hiszen oly sok, amit nem tudunk még… Szívesen fényképezek, örökítek meg szép pillanatokat és tájakat. Nos, erre még nem jutott annyi időm, hogy olyan tökéletesen kezeljem a kamerát ahogyan azt szeretném. Fontosak a barátaim is: időről időre összegyűlünk a legfontosabbakkal. Legrégebbi barátságom a gimnázium elejére nyúlik vissza, Ági barátnőm azóta minden örömöm és bánatom ismerője. Nagy boldogság számomra, hogy felnőtt életem is hozott komoly barátságokat: Rózsával (akivel ezen oldalakon is találkozhattok) több, mint 12 éve kísérjük egymás életét, gyakran utazunk együtt, s ma már a munka is összeköt. Katalint a MAKKA hozta nekem. S hozott még sok-sok általam nagyra tartott és szeretett klubtársat, akik szebbé teszik az életemet és a hétköznapjaimat.

Testnevelés-földrajz szakon végeztem, már a főiskola alatt úszni tanítottam a MALÉV uszodában. Nagy örömömre szolgált, mikor felnőtteket taníthattam, már akkor nagyobb kihívásnak, élvezetesebb feladatnak éreztem ezt , mint a gyerekek tanítását. Közben más feladatok is megtaláltak: a MALÉV dolgozóinak szabadidős sportolását, majd sport- és egyéb céges rendezvényeket szerveztem és bonyolítottam le, saját utazási irodát vezettem és utazásszervezői tevékenységet folytattam, sportlétesítmény vezetőjeként a rendezvényszervezés és  létesítményüzemeltetési feladatokat láttam el. Végül 2012-ben megalakítottam a MAKKA Szabadidősport Egyesületet, ahol a szenioroknak hoztam létre mozgásprogramot, mindennapos sportolási lehetőséget, kirándulásokat szervezve számukra.

Megszerettem ezt a feladatot, úgy érzem, rám van szabva, örömmel dolgozok együtt, töltöm mindennapjaimat ezzel a korosztállyal. S tanulok tőlük, Tőletek minden nap emberséget, odafigyelést, optimizmust, tartást, nyugalmat, életörömöt, összeszedettséget s ki tudja mennyi mindent. Örök hála az előttünk járóknak!

MAKKÁ-s tevékenységemért 2016-ban Rákosmente Sportjáért végzett kimagasló munkáért járó elismerésben részesültem. Ez azért volt nagy elismerés számomra, mert a díj odaítélése tanítványaim és a kerületben élők javaslatai és az Önkormányzat döntése alapján született.

Az előttem álló nagy feladat pedig az, hogy a 8 éve a Budapest XVII. kerületben futó programot kitágítsam. Lehetőséget, segítséget és társakat biztosítsak azoknak is, akik tőlünk távolabb élnek, de vágyják, hogy tegyenek önmagukért, egészségükért, az aktív és élvezetes időskorért, s tegyék ezt fiatalos lendülettel, vidáman, optimistán, hasonszőrűek társaságában.

Az elmúlt években a makkában rengeteg új barátság szövődött, s úgy gondolom, életünk minden szakaszában ez a legnagyobb dolog, ami történhet velünk. De abban az életszakaszban, a nyugdíjba vonulás után, mikor ezek a kapcsolatok inkább kopnak, mint gyarapodnának, nos ilyenkor szert tenni komoly társakra, igazán ritka kincs az ember életében. Bízom benne, hogy Online Klubunk további igaz barátságok kialakulásában fog segíteni. Kívánom Neked is és mindenkinek hogy az élete inspiratív, önzetlen barátságokkal gyarapodjon!