2019. szeptember 2-6. szenior aktív hét – ingyenesen!

Hírlevél feliratkozás

    Szeptember 2-án indul az Aktív Hét!

    Egyesületem, a MAKKA Szabadidősport Egyesület szervezésében sok éves hagyományt követve Szenior Aktív Héttel kezdjük a “tanévet”. Ez egy ingyenes programsorozat, melynek keretében szeretnénk bemutatni azokat a mozgásformákat, programlehetőségeket, amivel várjuk az 50 felettieket a hét minden napján. Most egy kicsit részletesebben is bemutatom ezt az eseményt, remélem meghozom a kedvedet és velünk tartasz.
    (Az oldal alján táblázatba rendezve is megtalálod a lényeget)

    Szeptember 2. hétfő

    Az első nap programjáról szeretnék mesélni Nektek. A programok minden nap 9 órakor kezdődnek, így hétfőn is kilenckor kezdünk. A helyszín a Csaba Ház emeleti előadója lesz.
    Az első előadónk Dr. Kovács Ferenc reumatológus – belgyógyász főorvos, aki a kerület rehabilitációs orvosa is egyben. Most a csontritkulásról fog beszélni nekünk. Ez a néma kór sokak életét nehezíti meg az idő múlásával és elsősorban a hölgyek az érintettek. A csontlemezkék megritkulásával ugyanis az esések és a törések gyakorisága megnő, ami az önellátás időszakos képtelenségét, a mozgáskészség elvesztését, esetleg ennek talaján további betegségek kialakulását is magával hozza. Fontos tehát a korai felismerés, és a TUDÁS!
    Ezt követően egy számomra nagyon szimpatikus fiatal dietetikus hölggyel ismerkedünk meg. Koszta Ágnes eddig a Testnevelési Egyetemen és a Sportkórházban dolgozott, egyéni vállalkozását nemrég indította a kerületünkben, ahol ő is él. Egyénileg is fordulhatunk hozzá, hogy segítse céljaink elérését. Nagyon nagy tudású, közvetlen stílusú hölgy, bízom benne, hogy hosszútávon segíti majd az egyesület munkáját. Készületek kérdéseitekkel, az előadása végén feltehetitek ezeket Áginak. Ágit megkértem arra is, hogy másnap, kedden ő elemezze ki a testösszetétel-mérés eredményeit, érdemes arra is jelentkeznetek.
    Egy programváltozás miatt sajnos Demecs Mónikát csak csütörtökön tudom bemutatni Nektek, de egy másik meglepetést tartogat számotokra ez a délelőtt: Kiss Tamás fog beszélni Nektek a Bemer készülék egészségjavító hatásáról, melyet lehetőségünk lesz kipróbálni szeptember hónapban.
    Az egyesület ez évi terveiről én adok tájékoztatást. A túranaptárunk elkészült, a részletek kidolgozása folyik a napokban.
    A programokra való jelentkezéshez kérlek kattints ide: https://kovacskriszta.booked4.us/ és itt regisztrálva küldd el azt. (Az adataidat csak regisztrációkor kell megadni, többször nem fogjuk kérni) Azért fontos ennek a felületnek a használata, mert a többféle fórumon (email, Rózsának email, holnapon jelentkezés, Messenger üzenet, SMS, személyes beszélgetés stb.) érkező jelentkezések összesítése lehetetlen. Itt egy felületen látszik az összes jelentkezés és a még meglévő helyek száma is. A meglévő gyári felületet egy programozó szabja a mi igényeink szerint át, a gyerekbetegségek hamarosan kiütköznek és egy profi foglalási rendszerünk lesz. Az eddigi email visszajelzések hiányát is orvosoltuk, már mennek az emailek. Nemsokára ez a felület a www.makka.sport.hu/naptar felületre lesz beágyazva, ott tudsz majd közvetlenül jelentkezni. A programok beharangozóját ITT is megtalálod.

    Szeptember 3-án kedden

    a Klubházhoz, Madárdombra várlak Benneteket Ildikóval!
    Ezen a napon a Zöld Pont munkatársai végzik a Szenior Fitnesz Teszt felmérést, amit jó szívvel ajánlok mindenkinek, de leginkább és kifejezetten kérem azoknak a részvételét, akiket már mértek Marciék korábban. Ezzel a felméréssel időről időre ellenőrizzük a fittségünket, az amerikai teszt alapján összehasonlíthatjuk értékeinket a punnyadtnak vélt amerikai kortársakkal.
    Testösszetétel-mérés újdonsága és exkluzivitása most abban rejlik, hogy az eredményeket Koszta Ági dietetikus fogja értékelni. Erre is tudtok még jelentkezni. Illés Éva a Rákosmenti Cukorbeteg Egyesület elnök asszonya ismét felajánlotta a segítségét számunkra így megméri a vérnyomásotokat, vércukor szinteteket, oxigén-szaturációs mérést is végez. Köszönet érte.
    És az én személyes kedvencem, amivel már tavaly is szeretettel készültünk, de az eső közbeszólt akkor : Nowathlon egy kicsit másként NEKTEK! A szokott útvonalunkon meglepik és feladatok várnak Benneteket, készüljetek egy szokott szerdai nordikra, amit kis humorral és fejtörővel fűszerezünk.

    Szeptember 4. szerda – Börzsöny, Királyrét kirándulás.

    Ezt a programot már nagyon nem reklámozom, hiszen a helyek nagyrészt elfogytak. Véglegeset a szerdai befizetés után tudok mondani.
    Két szép tanösvényt fogunk aznap bejárni, az első 3 km míg a második 6 km hosszú. Lehetőség van csak az egyiket bejárni, ha valaki a kevesebbel is beéri. Szintkülönbség nincs. No volt tavaly valaki aki az Aktív hét csömöri túráján 2 m szintkülönbséget szóvá tett, hogy nem ezt ígértem. Ennyire pontosan nem emlékszem minden kis rézsűre, de jelentős szintre nem kell számítani. 

    Szeptember 5. csütörtök

    Ezen a napon a torna programjainkból adunk ízelítőt – Demecs Mónikával.
    Mindig hangsúlyozom, hogy a szenior torna nem gyógytorna, azonban sokszor kezdjük úgy az órát, hogy ma kinek mi fáj a legjobban, hogy egy kicsit segítsünk azon aki a legjobban jajgat. ;). És aki ott van, tudja, hogy a mozgás egyben orvosság is. Mert ha rendszeresen és célirányosan mozgatjuk a kicsit rozsdás tagjainkat, akkor az beolajozódik, javul. Más lehetőség nincs, 20 évesek már nem leszünk. De jobb lehet a vállunk  javulhat a térdünk a tornától  a csípőnk is kevésbé nyavalyog talán  és a derekunk is jobban helytáll.
    Pár hete nekem is beállt a derekam (persze, mert nem mozogtam). Az első nap a végtelen önsajnálat jegyében telt, és a végtelen óvatosságában is – nehogy megmozdítsam, mert akkor fáj. Idával beszéltünk késő este, aki hívott az éj közepén nordikozni, mert tudja tőlem, hogy az ilyenkor segít. (Puszi Idám!!!) De akkor még gondolni sem akartam semmi ilyenre. De másnapra már előjött a jobbik énem. Hallgattam magamra, pici lépésekben haladva: először fiam tapelte meg a derekam az irányításom mellett, aztán elővettem “azt az átkozott hengert”, ha csak két percre is. Mind a kettő segített. Utána már jöhetett a mozgás. Jelentem, 3 nap alatt helyrehoztam a fűnyírástól beállt derekamat. Igazából csak két nap volt, hiszen az első nap csak sajnálkoztam. És mi volt a kiváltó ok? A mozgás hiánya. Na, ennyi a tanmese. 🙂
    Ezért is várom hogy ismét együtt tornázzunk. 25 perces blokkokban vállazunk, végzünk lábtornát, gerinctornát. Monika Demecs pedig megmutatja hogy tudsz angolul is tornázni, még ha ezt most nem is gondolod.
    Szeretettel várunk Téged is ingyenes programunkra! Cím: Ferihegyi út 27. Liget Wellness.
    Itt tudsz bejelentkezni ha jössz: (és miért nem jönnél?) https://kovacskriszta.booked4.us

    Szeptember 6. péntek

    9 órakor  a Margitsziget Zenélő Kútnál találkozunk, hogy egy kellemes nordic walking kört tegyünk a csoda szép szigeten. A  túra után a wellness kedvelői a Danubius Hotel wellness részlegét élvezhetik, ez a programelem belépő fizetéséhez kötött, ami kedvezményesen most 4000.- Ft. Wellness rajongóknak: nordic walking után lehetőség van a Danubius Hotel Margitsziget wellnessének használatára. Szolgáltatások:
    •    Termál medence (8 x 8 m, 37-38°C)
    •    Fedett medence (17,5 x 8,5 m, 27-28°C)
    •    Szabadtéri úszómedence (12,5 x 6,5 m, 27-28 °C)
    •    Élmény medence (8 x 4,5 m, 33-34°C)
    •    Tornamedence (4 x 6.5 m, 33-35°C)
    •    Súlyfürdő (4 x 6.5 m, 35-36°C)
    •    Szauna, gőz- és illatkamra
    •    Napozóterasz

    A Szenior Aktív hét programja:

    nap kezdési időpont helyszín foglalkozás
    2019.09.02. hétfő 9:00 Csaba Ház (Péceli út 222.) Amit a csontritkulásról tudni kell – Dr Kovács Ferenc reumatológus főorvos előadása
    10:00 Egészséges táplálkozás minden korban – Koszta Ágnes dietetikus előadása
    11:00 A MAKKA éves programja – Kovács Kriszta ismertetője
    12:00 Amerikából jöttem – Demecs Mónika bemutatkozása
    2019.09.03. kedd 9:00-10:00 Madárdomb, 517.u.25. Testösszetétel-mérés
    9:00-12:00 Szenior Fitnesz Teszt
    10:00-13:00 Nowathlon Nektek -egy kicsit másként (játékos nordic walking kincskeresés Madárdombon, jöhetsz egyedül vagy csapattársakkal, de ne maradj otthon!)
    2019.09.04. szerda 9:00-17:00 Börzsöny, Királyrét A túrát elsősorban Klubtagjainknak szervezzük, a szabad helyekre tudunk külsős jelentkezéseket fogadni.

    Gyülekező: 7.45, Tesco parkoló
    Indulás 8 órakor
    Utazás különjárati autóbusszal
    Várható visszaérkezés 17 óra körül

    Programok:

    Királyréti tanösvény: Bajdázói-tó és Királyréti-tó érintésével (2,9 km könnyű terep)
    Ismerkedés az ősi erdei mesterségekkel (6 km könnyű terep)

    Az első útvonalat mindenki könnyedén tudja teljesíteni, azt mindenkinek javaslom. Jelentős szintkülönbség egyik útvonalon sincs.Aki csak az első utat szeretné végigjárni, az utána Királyréten tud pihenni, sétálni, nézelődni ahol büfé működik, Hajtánypályát tudsz kipróbálni, ahol 2-3-4 fő részére (igény szerint) egy kör 400 Ft-ba kerül. Megtekinthető a Hiúz Ház Látogatóközpont is, a belépőjegy 400 Ft.

    Hozz magaddal enni és innivalót. Legyen nálad esőkabát és komoly túracipő, ami nem vászon edzőcipő. Öltözz rétegesen, az időjárásnak megfelelően. Nordic walking bot igényedet méret megjelölésével jelezd. A túra nordic walking bot nélkül is teljesíthető, a túra során nordic walking oktatásra nincs lehetőség.

    A túrán való részvételi ingyenes, utazási költségtérítés 2000 Ft/fő vagy 21 pont. A helyeket a befizetés sorrendjében véglegesítem. Befizetésre a szerdai nordic walking órák előtt és után van lehetőség, illetve az Aktív hét első napjaiban a szabad helyek függvényében. Ha lehetőség van rá, az ismerőseiddel közösen egyben intézzétek a befizetést, így nem kell mindenkinek egyesével bejönni ezért a klubházba. Most a kártyáról is le tudom vonni a részvételi díjat (21 pont) annak aki azt kéri. Ez esetben a személyes megjelenés nem szükséges. A befizetéseket meg nem jelenés esetén visszafizetni nem tudom, akadályoztatásod esetén add át a helyedet valakinek.

    Ha a buszon lévő szabad helyek elfogytak a túrához a helyszínen is lehet csatlakozni, terveink szerint kb 9.30-kor indítjuk a túrákat Királyrétről, a Fáradt Vándor étteremmel szemközti parkolóból. Aki a helyszínen csatlakozik, kérem jelezze hogy jön a klub@makka.sport.hu emailen.

    2019.09.05. csütörtök 9-9:25 Liget Wellness (Ferihegyi út 27.) A torna foglalkozásokra is bejelentkezés szükséges! A helyszínen az átöltözési lehetőség korlátozott ezért kérlek érkezz sportruházatban. Nem tornázhatsz farmerben, utcai cipőben, javaslom a pólót, cicanadrágot és a zoknit vagy tornacipőt.

    szenior torna – válltorna

    9:30-9:55 szenior torna – English Gym Demecs Mónikával
    10:00-10:25 szenior torna – lábtorna + egyensúly gyakorlatok
    10:30-10:55 szenior torna – gerinctorna
    2019.09.06. péntek 9-16:00 Margitsziget Nordic walking túra a Margitszigeten
    Találkozó 9.00 órakor a Zenélő Kútnál a Margitszigeten.
    Megközlíthető a 26 autóbusszal vagy 1 villamossal és gyalog.
    A részvétel díjtalan, de bejelentkezéshez kötött.A táv kb 5 km. Hozz magaddal egy kevés innivalót, öltözz rétegesen, de könnyen, legyen nálad esőkabát! Ha nordic walking bot igényed van, akkor jelezd annak méretét és találkozzunk a szigeti parkolóban 8.45-kor.Wellness rajongóknak: nordic walking után lehetőség van a Danubius Hotel Margitsziget wellnessének használatára. Szolgáltatások:•    Termál medence (8 x 8 m, 37-38°C)
    •    Fedett medence (17,5 x 8,5 m, 27-28°C)
    •    Szabadtéri úszómedence (12,5 x 6,5 m, 27-28 °C)
    •    Élmény medence (8 x 4,5 m, 33-34°C)
    •    Tornamedence (4 x 6.5 m, 33-35°C)
    •    Súlyfürdő (4 x 6.5 m, 35-36°C)
    •    Szauna, gőz- és illatkamra
    •    Napozóterasz A kedvezményes belépőjegy 4000.-Ft. Ha jönnél, kérlek ezt a jelentkezéskor jelezd.

    Szeretettel várunk, gyere közénk, tarts velünk!