Az úszás pozitív élettani hatása és szüksége egyértelmű: alapozó sportról beszélünk, az egyik legkorábban elkezdhető mozgásformáról, mely a vitálkapacitás növelésével, az izomzat általános és sokoldalú fejlesztésével valamint az idegi érési folyamatok serkentésével nem csak a később sportoló gyerekek számára nélkülözhetetlen, hanem minden embernek, minden életkorban elengedhetetlen (lenne).

Mint sok más, így a vízi kultúra, jártasság, életmódbeli szemlélet kialakításának érzékeny időszaka a kora gyermekkor (az egyén személyisége 6 éves korra lényegében kialakul!) tehát nem mindegy, hogyan sáfárkodunk a kezünk közé került vircsaftos-élénk kis csapattal!  Fontos szerepét látom az oktatóknak és az úszóiskoláknak abban, hogy a vizet szerető, később rendszeresen uszodába járó egyéneket képezzenek. Sajnálatos módon a benne lévő páratlan lehetőségek ellenére az iskolai vagy csoportos úszásoktatás jelenleg sok helyütt nem működik eredménnyel. Pedig az alap elgondolás kiváló: az iskola átvállal egy feladatot a szülő válláról, eljuttat uszodába olyan kis- és nagyobb gyermekeket is, akik ennek hiányában nem jutnának el oda és nem tanulnának meg úszni. Ma az iskolai úszásoktatás feladatának sok esetben nem felel meg, sok a „hulladék”. Természetesen általánosítani mindig hiba – ahol jól működik, ott pozitív szemléletű pedagógus egyéniséget, testnevelőt kell keresnünk. De igény mutatkozik kisebb létszámú egyéni foglalkozásokra is, ahol az oktató a gyerekek egyéni haladási tempójának figyelembe vételével oktat.

Az úszás tanításához nem elegendő egy bottal a medence szélére állni, fújni a sípot, esetleg üvölteni a visszhangos medencetérben és „lenyomni” az órát. Ehhez több kell, perspektivikus gondolkodás, a gyerekek szeretete, tisztelete és elfogadása, és leginkább CÉLOK! Kell, hogy legyen célunk! Mit akarok elérni? Hová akarok eljutni egy tanév alatt vagy hosszabb távon? Baj, ha nincs célja a pedagógusnak (ha egyáltalán pedagógus áll a medence szélén) ha nincs kitűzve elérendő cél a gyerekek elé sem!

És hiányolom az együttműködést is. Együttműködést a megbízó-megbízott között, hiszen valójában erről beszélünk. De ki a megrendelő és a vállalkozó? Megrendelő, aki megrendel egy szolgáltatást és ezért fizet, tehát a szülő! Vállalkozó az uszoda, vagy oktató, aki arra „szerződik” hogy megtanítja úszni a gyereket és ezért pénzt fogad el! A szóbeli, kimondatlan szerződés arról szól, hogy megtanítja és nem arról, hogy tanítgatja. A szülő azért küldi gyerekét, hogy az megtanuljon úszni, nem azért, hogy tanulgasson úszni. Ezért fizet. Más vállalkozási területeken nem teljesült szolgáltatásért nem fizetnek. Ha az utast nem hozzák haza nyaralásából, országos botrány van a „részteljesítésért”, az úszásoktatásban elfogadott… Érdekes. De tényleg elfogadott? Elfogadjuk mi, szülők?

De vajon tudjuk-e hogy miért fizetünk? Mi a cél? Mi az elérhető cél bizonyos időszak alatt?  „Szerződéskötéskor” tisztázzák a célokat! És tisztázzák azt is hogy ennek eléréséhez mi szükséges. A gyereknevelés több résztvevős csapatmunka, és a csapat tagja, fontos tagja a szülő. Ő adja a hátszelet a „spinakerbe”, amitől meglódul a hajó – hogy vitorlás hasonlattal éljek. Ahhoz hogy eredménnyel dolgozhasson az oktató – pedagógus az iskolában, uszodában, ehhez kell a hátszél és együttműködés.

El kell fogadtatni azt is a szülőkkel, hogy teljesíteni csak úgy tudunk, ha a gyerek jelen van az uszodában. Ha nem hiányzik sokat. Egy kis orrfolyás nem fog romlani az úszástól és az uszodában még télen sem lehet megfázni. Tény viszont, hogy "csont szárazan" kell kilépni az uszoda kapuján, s ennek eléréséhez kell egy kis idő és alapos szárítkozás.

Szükség van év közben is kommunikációra. Elterjedt dolog a bemutató óra. Azonban kevésnek érzem, ha az oktató és a szülő nem kommunikál. El kell mondani a látottak magyarázataként, hogy hol tart a gyerek a célok elérésében, mi a következő feladat. Hiszen a szülő a megrendelő…

Mindennapjaimban azért dolgozom,

 hogy minél több ember, emberpalánta barátkozzon meg a vízzel, a jóval.

Nagy fájdalom, veszteség számomra minden idő előtt lemorzsolódó kisgyerek, a hétköznapokban megfáradt szülő, ki az úszás abbahagyása mellett dönt.

Beszéljünk egymással, tisztázzuk a félreértéseket, informálódjunk, keressük a lehetőségeket, a megoldást!

Mert úszni mindenkinek tudni kell!

Szánjunk rá legalább egy tanévet, igyekezzünk rendszeresen elvinni gyerekeinket az órákra, mert kitartásunk gyümölcseként olyan ajándékot adhatunk gyermekünknek,

mely el nem vehető tőle, mely egy életre szól:

a víz barátságát, szeretetét.